fbpx

Korábban már írtunk az AJAX riasztó telepítéséről és beállításairól, ami ennek a cikksorozatnak az első része volt. Most folytatjuk az alap beállítások ismertetésével, végigmegyünk a felhasználók hozzáadásán keresztül egészen a mozgásérzékelő különböző beállításáig.

Általában nem egyedül lakunk, így a család, vagy az esetleges ismerősök számára is érdemes külön kódot készíteni a riasztóhoz. Amikor valaki élesíti vagy hatástalanítja a rendszert, az összes felhasználó értesítést kap. Így távolról is ellenőrizhető, hogy ki és mikor riasztott be, ez kifejezetten hasznos lehet cégeknél, irodáknál. Ezen kívül nem kell megosztani a riasztó kódját mondjuk a takarítóval, neki külön is létrehozható egy, és tudjuk, mikor riasztott be vagy éppen ki.

Felhasználó hozzáadása és beállítása

Felhasználót a Hub beállításai alatt tudunk hozzáadni. Lépjünk be az alkalmazásba majd kattintsunk a Hubra, azon belül pedig a felhasználók fülre. Ott adjuk hozzá a meghívni kívánt felhasználó email címét, majd ugyanazzal a címmel regisztráljon az illető. Ezután a felhasználó beállításai alatt megadhatjuk, hogy mihez férjen hozzá, miről kapjon értesítést.

AJAX riasztó élesítés és hatástalanítás – késleltetés

A riasztórendszert élesíteni és hatástalanítani sokféleképpen lehet, de általánosságban véve az iOS vagy androidos alkalmazással lehet a legkönnyebben használni. Ahhoz, hogy egy biztonságos rendszert létrehozzunk, sok szempontra kell figyelni. Minden egyes kiegészítőnek van úgymond késleltető beállítása. Ez azért fontos, hogy mikor belépünk, legyen időnk mondjuk a KeyPaden beírni a hatástalanításhoz szükséges kódot. Ugyanez a 20-30 másodperc már nem kell a hátsó szenzorhoz, mivel hátulról mi nem fogunk belépni.

A fenti képen látható, hogy az ajtó- és ablakszenzor mellett van egy mozgásérzékelő is, mindkettőnek érdemes legalább 20 másodperces késleltetést beállítani élesítés és hatástalanítás esetén is. Azonban hátul a szobában már ne legyen beállítva ugyanez a 20 másodperc, mert akkor a betörőnek majdnem egy fél perces előnyt adunk, ameddig ő keresheti az értékeket. A késleltetés beállításait az egyes kiegészítők alatt találjuk meg egyenként:

Látható, hogy a konyha mozgásérzékelőjének a késleltetése tiltva van, ha oda valaki belép, azonnal riasztásra kerül sor, míg a bejárati ajtó szenzoránál 10 másodperc van arra, hogy kiriasszunk a KeyPad segítségével.

Ezen kívül két dologra kell még figyelni az egyes kiegészítők beállításainál. Az első a “Mindig aktív” menüpont, mely általában “nem” beállításon kell legyen. A mindig aktív azt jelenti, hogy folyamatosan érzékel az érzékelő. Nekünk azonban csak akkor kell, hogy érzékeljen, amikor élesített a rendszer, tehát be vagyunk riasztva. Ezért ennek a beállításnak a “nem”-en kell lennie! Igen esetén hatástalanított rendszernél is értesíteni fog mozgáskor. Ez olykor hasznos lehet, de általánosságban nem.

A mozgásérzékelő érzékenysége

Sokszor felmerül a kérdés, hogy mennyire legyen érzékeny az AJAX mozgásérzékelője. Az alap beállítás a normál, ez lényegében jó is, akkor kell csak átállítani, ha esetleg nagyobb vagy kisebb háziállattal rendelkezünk, vagy számunkra valamiért nem elég érzékeny az adott kiegészítő. Ezt az érzékenységet tesztelhetjük az eszköz beállításai alatt.

GPS alapú riasztás és értesítés

Ezen kívül érdemes beállítani, hogy GPS alapján nyomon követhessen az alkalmazás. Ezt alapesetben kikapcsolva tartja az AJAX, de jól jöhet, ha esetleg elfelejtenénk beriasztani, vagy éppen hazafelé tartva már előre kiriaszthatunk. Ezt az AJAX alkalmazáson belül a Hub beállításai alatt találjuk meg a GPS-t keresve!

FIGYELEM! Ez nem azt jelenti, hogy automatikusan beriaszt az alkalmazás, csupán azt, hogy ha egy bizonyos zónán belül vagyunk vagy éppen kívül esünk, akkor szól az app, hogy ki vagy be szeretnénk-e riasztani! Az értesítésre nyomva ezt egyébként az alkalmazás megteszi. Az AJAX rendszer rendelkezik Apple Watch alkalmazással is, azon keresztül is aktiválható az élesítés hatástalanítás.

Ezzel el is érkeztünk a második rész végéhez. Hamarosan folytatjuk, addig is iratkozz a tippek, trükkök, akciók hírlevelünkre, hogy ne maradj le az AJAX hírekről! Amennyiben kérdésed van, tedd fel nekünk Facebook-on vagy pedig e-mail formájában.

Hírek, tippek, trükkök, akciók

Vásárold meg a kedvezményes AJAX szettjeink egyikét!